Rólam

Nyilasné Groma Judit vagyok két kisfiú büszke anyukája, feleség, háziasszony, barátnő. Jelenleg ezek a funkciók töltik ki napjaim. Egyik fiam már óvodás, másik még csak most lett 1 éves. Igyekszem jó anyukájuk lenni úgy, hogy közben a férjemmel is maradjanak közös dolgaink és támogassam hasonló helyzetben lévő anyatárs barátnőimet.
Bár végzettségem szerint angol nyelvtanár vagyok és évtizedeken keresztül nagy cégek fontos embereit tanítottam a világnyelvre, ezen tudásom jelenleg háttérbe szorulva, csak néha kandikál ki. (Na jó, valahogy a nagyfiam megtanulta angolul a szineket, formákat stb, de az véletlen volt!? De erről majd inkább egy postot írok.) Helyette inkább önjelölt lakberendező és rendszerező lettem, mert meggyőződésem, hogy a környezetem kihat rám és a családomra is.
Életem során éltem Szegeden, Budapesten, Brüsszelben és az USÁban is (California).
Felnőttoktatás mellett pár évig oktattam általános és középiskolában is, 16 éves korom óta “korrepetálok” gyerekeket, több évtizedes tapasztalatom van nyelvvizsgára felkészítésben, rendelkezem BME és ECL nyelvvizsgáztatói jogosultsággal. Egy időben az egyik ECL nyelvvizsgahely vezetőjeként nyelvvizsgákat szerveztem és bonyolítottam le.
Életemnek volt olyan szakasza, mikor a nyelvoktatástól eltávolodtam, kipróbáltam magam nevelőnőként, voltam egy informatikai cég kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere, végeztem titkárnői teendőket, szerveztem nyelvtanfolyamokat – külföldi nyelvoktató utakat, vezettem nyelviskolát – képeztem tanárokat, belekostóltam a pénzügyi tanácsadásba.
Az angol nyelv mellett másik szenvedélyem az informatika. Bár egy külföldi ösztöndíj miatt sosem fejeztem be tanulmányaim és nem lettem programozó matematikus (úgyse lettem volna elég jó, inkább hozzámentem egy profi informatikus mérnök – közgazdászhoz), a számítógépekkel való munka a szívem csücske maradt. Már az egyetem alatt – mikor még csak ismerkedett országunk az internettel – barátnőmmel ketten csináltunk honlapot a tanszéknek és valahogy a munkaköri leírásomba mindig belelopódzott valami, ami informatika. Szakdolgozatom a számitógépes nyelvoktatásból írtam ezer évvel ezelőtt, de azóta is hiszem, hogy a személyre szabott digitális tananyagé a jövő és nem csak a nyelvoktatásban…
Mindez a múlté. Jelenleg a családomnak és az otthonomnak élek és elszántam magam arra, hogy a munka világában jól ismert “rendszerekből” becsenek jópárat az életünkbe, hogy minden olajozottan menjen. Mindennek legyen helye, ideje és napjaim három mosolygós pasival tölthessem (na jó, kettő ebből még csak palánta).
Az elmúlt 4,5 év mióta “otthon vagyok” elég sűrű volt 2 veszélyeztetett terhességgel és 3 költözéssel. Mivel most épp nem várok babát és ha rajtunk múlik, jó ideig nem fogunk költözni, elérkezett az idő a rendszerezésre. Ebbe a kalandba szállhatsz be velem, ígérem, hogy profi tippeket fogsz kapni és jól érezzük majd magunkat az úton, hisz ha lehet, miért ne csinálnánk profin és vidáman, amit csinálunk, mi ANYÁK és FELESÉGEK?
Csatlakozz hozzám!