A TÖKÉLETES ovi

Az USÁban már a várandós nők és családjaik a bölcsiket, ovikat, iskolákat és egyetemeket nézegetik …. Nagyon nem mindegy, hogy melyik hol van, mit nyújt, mennyibe kerül.

Itthon a mennyibe kerül ritkábban kérdés, hiszen mindenkinek JÁR alanyi jogon az INGYENES közoktatás. Ettől még bezsongva kérdezgetik egymást a szükők a fórumokon, hogy van-e a oviban angol, karate, úszás és ki tudja még mi. A tapasztaltabbak tudják, hogy nem ovit választunk és nem a külön órák számítanak. Hagyjuk csak a kis ovist ovisnak, gyereknek lenni… Ami számít, hogy szeressék, biztonságban legyen, elfogadják, tanítgassák türelemmel a jóra és a mindennapos visítás helyett örömmel menjen a “dolgozójába”. Vagyis ovónőt választunk, bocsánat óvodapedagógust, mert a szerencsésebbek bizony ovóbácsival is találkozhatnak! De az élet kiszámíthatatlan… így a legjobb, ha intézményvezetőt választunk!!! Mert ugye a fejétől lesz szép az a hal. A helyet, az eszközöket az önkormányzat biztositja, de az intézményvezető lehel bele életet, vidámságot, szeretetet azzal, akiket kollégának választ. A pedagógus várhat babát, lebetegedhet, elköltözhet, munkehelyet válthat, de ha jól választunk intézményvezetőt, az garantálja hogy az utód mellett is jól érzi majd magát a gyermekünk.
Mi jól választottunk, a Jóisten (vagy ki miben hisz 😉 ) akkor küldte Kati nénit az életünkbe, mikor a teljes elkeseredettség már rég átvette az irányítást az életem felett. Pedagógus vagyok, így tudtam, hogy ha a gyerek bármiben is “más”, akkor “más” környezet kell neki, hogy szárnyakra kaphasson. Ne csak a földön csússzon, bocsánat, hogy élek, sajnálom, hogy megzavarom a társadalmat hozzáállással, reménytelenségben, magányosan, szorongva.

MINDEN GYEREKNEK JÁR A SZÁRNY, ahogy az INGYEN OVI is.

Történetünk egy egyszerű védőnői továbbküldéssel kezdődött, mikor arra panaszkodtam, hogy a 2,5 éves kölyköcském a tesó megszületése óta teljesen kifordult magából. Visít, ha gyereket lát. Félelmében akár a mászóka tetejéről is lelökné, csak kerüljön ki a látóteréből (nem, NEM AGGRESSZÍV, NEM NEVELETLEN, hanem FÉL!) A játékokat csak borogatja, alig lehet elaltatni. Sokat akarok várni a válaszra vagy tudok fizetni érte? Tette fel a kérdest – termézsetesen szép árnyalt formában – a védőnő, akinek azóta is nagyon hálás vagyok. Inkább fizetek, csak mihamarabb segíthessek a kölyköcskémen, hiszen látom, hogy nem érzi jól magát a bőrében, pedig velem van és a tesó mellett is nagyon sokat foglalkozom vele. Így kerültünk a XI. kerületi FEJLESZTŐHÁZba, ahol egy alapos vizsgálat után a szakember kifejtette, hogy ő bizony ilyet nem mondhat hivatalosan, de csendben megsúgja, hogy autizmusra gyanakszik. MICSODÁRA????? Az iskolában volt egy autista tanítványom, így teljes véletlenséggel képben voltam. Ő volt a legokosabb, legösszeszedettebb és egyben a LEGKITASZÍTOTTABB, LEGMAGÁNYOSABB gyerek az osztályomban. 9.-es volt. Mikor a sorozatos bántások kapcsán megpróbáltam megvédeni a társaitól, halkan csak ennyit mondott: Judit néni, tessék hagyni, már megszoktam. TESSÉK??? Az abuziót nem lehet megszokni és nem is szabadna ennek megtörténnie. Hol voltak az előző 8 évben a kollégák, akiknek segíteniük kellett volna ezt a kislányt? Hol voltak az érzékenyítő programok, kiadványok, amik a társaknak segítettek volna őt elfogadni, megszeretni, ŐT LÁTNI, NEM AZ AUTIZMUSÁT… Sehol. Mert akkor még nem volt itthon ilyen jellegű gyógypedagógus képzés sem, sem pedagógus továbbképzés. A diagnózis megszerzése is rögös út volt, de az egy másik mese lesz. 🙂 A gyereket hirtelen felmenttetem a jegyzőnél az ovi látogatás alól és olyan helyet kerestem, ami MEGERŐSÍTI, nem SZÉTROMBOLJA őt. Egy véletlen szerencse folytán a Kopaszi gáton lévő Kölyököböl játszóházra bukkantam, ahol 9-16 között családi napközi / bölcsi van (mikor milyen szabályzás kapcsán minek kell hívni éppen). Max 10 fő, 2 nevelő és még 2 másik felnőtt, aki szükség esetén besegít. 4 felnőtt max 10 gyerekre? ÁLOMSZÉP! És az is maradt. Kölyköcskét mindenben segítették, mindenben együttműködtek velem. Még arra is hajlandóak voltak, hogy egy vázas hintaágyat bevigyek és elringatták. Személyre szabott figyelmet, ételt, törődést és szeretetet kapott. Hova vihetném oviba, ahol ez folytatódik? Egy év alatt majdnem 1,5 millió forintba került ez nekünk, de MEGÉRTE. Valahogy megoldottuk. DE HOVA TOVÁBB? Apa kórházba került hosszabb időre, a gyereknek pszichológus kellett, a Nevelési Tanácsadóba küldtek, ahol beszippantott a rendszer… Akarom, nem akarom, kivizsgálják a gyereket pedagógiai szempontból is, ha már ide jöttem. Hiába tiltakozok, erre nekem SZÜLŐKÉNT NINCS JOGOM! Ez aztán hideg zuhany, majd egy idegen mondja meg nekem lelkiismeretes és véletlenül pont pedagógus anyának, aki nonstop autizmus tanul és fejlesztésre járatja a gyerekét csillióért, hogy mi jó a kölyköcskémnek. EZ KOMOLY??? 3 óra nézegetés meg pár teszt többet tud, mint én??? Addigra mi már több, mint 4 éve ismertük egymást… Ki is találta a SZAKÉRTŐ BIZOTTSÁG, hogy mivel a kölyköcske autizmus mellett adhd-vel is él (hiperaktív figyelemzavar), csak kis létszámú ovi jöhet szóba. HURRÁ! Ezt támogatom, szerintem is ez lenne neki a legjobb, max 10 fős csoportban már szépen funkcionál. ÉS AKKOR JÖTT A FEKETELEVES! A kerület nem tart fent kis létszámú autizmussal élő gyermeket integráló intézményt, csak 1-et. Szóval menjünk csak nyugodtan a speciális oviba, ahol nem beszélő, értelmileg is érintett gyerekek vannak csak, no meg az én értelmileg nem érintett angolul is beszélő gyermekem, ott heti 5 fejlesztést is kap. Anya elbőgte magát… komolyan azt tudja gondolni egy szakember, hogy a kölyköcske fejlődését sz biztosítja, ha még nála is rosszabb állapotban lévő gyerekek közé kerül és a szociális-kommunikációs készségében lévő hiányosságokat az kompenzálja majd, hogy beszélni sem tudó gyerekek közé zárják? DE ONNANTÓL, HOGY SNI-S A GYEREKED MEGVONNÁK TŐLED, A SZÜLŐTŐL A SZABAD INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS JOGÁT. Így hát kaptam egy listát, ha nagyon akarom, azokba még vihetem. Szanaszét, messzi kerületekben voltak, de már beletörődtem… még az intézmény igazgatója is azt mondta, hogy kölyköcske nem oda való. Meg az összes többi is, mikor végig hívtam őket. Már csak egy ovi maradt. Félve kérdeztem, hogy “Hány problémás gyerek van a 20 fős csoportban?” “Egy sem”, válaszolta Kati néni – nem értettem… – majd folytatta, “egyik gyerek sem problémás, csak van akinek több megsegítesre van szüksége” VÉGRE VALAKI A GYEREKET LÁTJA KÖLYKÖCSKÉBEN, A SZÁRNYAKAT ÉS NEM A TERHET! Elmentünk ismerkedni, aztán elvittük a gyereket is a csoportba, a gyógypedagógushoz. Végig a sírás határán voltam, mi lesz velünk, ha elutasítanak? Hamarabb költözök vissza külföldre hőn szeretett hazámból, minthogy a kijelölt intézménybe vigyem. FELVETTEK MINKET. Így találtuk meg a TÖKÉLETES ovit. Minden gyereknek az, de nekünk ez életbevágóan fontos volt.
Miben mas, mint a többi? Leginkább hozzáállásban, ami NEM PÉNZ KÉRDÉSE! Vagyis akár minden kerületben, városban, településen lehetne egy ilyen azoknak, akik ek a szegregálás nem válna előnyükre.

  • a folyosón ismeretterjesztő kiadványok vannak, nem tabu az autizmus
  • a kávézóasztalon (ne hívjuk már dohányzónak egy oviban…) több “Mi könyv” is található
  • az öltöző részen képek mutatják, a felveendő ruhákat és azok sorrendjét
  • a mosdóban képek vannak a mosdó használat segítésére
  • a csoportszobában napirendi kártyák és napos óra van (ami a gyerekek jeleivel mutatja, ki aznap a napos és láthatják, ők mennyi idő múlva következnek, hamarosan vagy még soká)
  • minden csoportban EGÉSZ NAP van egy az SNI-s gyerekeket segítő, rájuk külön figyelmet fordító pedagógiai asszisztens
  • egészséges ételeket kapnak DE tiszteletben tartják, mert ismerik az autizmussal járó szelektív étkezést.
  • a gyerekre hangolódnak, ami nem árt senkinek, azt lehet. Ha harisnyában szeretne kölyköcske aludni, mert a szorítás meg yugtatja és segíti álomba szenderülni, akkor ráadják. Ha a nyag zsivajtól túltelítődik, kimehet egy másik helységbe
  • helyben van gyógypedagógus, logopédus, konduktor, pszichológus
  • autizmussal tisztába lévő óvónénik és IGEN, óvóbácsi van
  • szerteágazó programokat szerveznek a gyerekeknek helyben és külső helyszínen
  • CSAK váltó ruhát kell a gyerekeknek vinni és fogkefét, MINDEN MÁSRÓL AZ ÓVODA GONDOSKODIK. És nem csak ímmel-ámmal, bio fogkrém, lebomló tisztítószer, fincsi ágynemű vastag puha lepedővel a fektetőn
  • Sok-sok-sok szeretet, odafigyelés, türelem, elfogadás. A csoport társaknak érzékenyítő foglalkozás

Ahogy az auti csoportokat olvasom, kölyköcskéhez hasonló nehezebb életsorsú, de NEM KEVESEBBET ÉRŐ gyerekek a társak – szülők – pedagógusok miatt folyamatos megaláztatásban, kiszolgáltatottságban és félelemben élnek, ahogy családjaik is. ENNEK TÉNYLEG ÍGY KELL LENNIE?

  • drága dolog képeket nyomtatni és laminálni?
  • beszerezhetetlen néhány tájékoztató kiadvány?
  • kifizethetetlen egy érzékenyítő program?
  • megalázás és a gyerek / pedagógus / csoporttársak túlterhelése a megoldás INTEGRÁLÁS címen, nem lehet megoldani 1-1 pedagógiai asszisztenst?
  • éheztetni, megalázni kell azt a gyereket, aki úgy érzi amit adni akarunk neki az ehetetlen, már a szagától, látványától, állagától, színétől is rosszul van?
  • nehéz elfogadni, hogy ez-az nem megy neki, de NEM TEHET RÓLA? Az anyja pocakjában nem tette fel senki nemi a kérdést, hogy “Hé haver, lenn kedved autistaként leélni az életed?”
  • nehezebb a gyerekeknek a kiközösítést megtanítani saját viselkedésünkkel, mint az elfogadást?
  • ha amúgy mindenképp kell ilyen-olyan fejlesztést biztosítani a gyerekeknek,mert államilag jár, nem egyszerűbb helyben
  • tényleg több száz fős intézményt kellene átlátnia egy vezető ek, ahol esély sincs egyenként ismerni a gyerekeket?
  • megoldhatatlan, hogy minden INTEGRÁLÓ oviban megfelelő képzést kapjanak a pedagógusok?
  • aki kisgyerekekkel dolgozik, nem alapfeltétel a szeretet – elfogadás és a többiek erre nevelése?

A fenti dolgok egy része pénz kérdés, de nagyobb része inkább szervezés és odafigyelés kérdése.
Mi szerencsések vagyunk, hogy a TÖKÉLETES oviba járhatunk, ahol a gyermekem VALÓBAN SZÁRNYRA KAPOTT és tegnap ezt mondta: “Anya, ez a világ legjobb barátszerző ovija” azután, hogy hónapokig egyetlen gyerekkel sem állt szóba, mert félt, hetekig egyetlen játékhoz sem nyúlt, mert félt, hosszú ideig csak a felnőttek szoknyája mellett volt, mint egy kiscsibe követve őket, nem akart oviba menni mert sz félelmetes dolog. 4 hónap alatt kinyílt, lettek barátai, megszerette az óvodát, ételeket kóstolgat, nincs rá panasz, kézművesedik, rajzol, (ha előre felkészítjük) vidáman megy külsős programokra, barátokat hív meg hozzánk, “gyakorló feladatokat” csinál nekem, BOLDOG ÉS KIEGYENSÚLYOZOTT. Ez jár(na) MINDEN GYEREKNEK!
Köszönjük nektek Kati néni, Eva néni, Dóri néni, Szilvi néni, Bea néni és az össze többi Kölyköcskével érintkező óvodai alkalmazottnak! Így lett számunkra a RÉMÁLOMból PARADICSOMI állapot. Jó lenne ezt megsokszorozni…

  • InstantLady