A kínai étteremben

A kínai étteremben

A szombat pihenő nap… Ilyenkor Férjecske elviszi a gyerkőcöket sétálni – játszóra vagy ha úgy alakul postára / bevásárolni s a végén a közeli kínai étteremből hoznak haza ebédet. Én meg addig lelkesen vállalható formára alakítom az otthonunk.

Ma fordítva alakult a dolog. A csúnya idő miatt a fiúk maradtak otthon, én meg ügyintéztem. Mikor mindennel végeztem, beugrottam kedvenc kínainkba. Nem volt senki más, így a tulajjal beszélgettünk egy kicsit.

Nagyon rendes a férjed, mondta a tulajdonosnő, aki mindig széles mosollyal üdvözöl minket. Tudom, mondtam büszkén, majd tört magyarsággal előadta az általam hallomásból már ismert történetet:

Férjecske dupla babakocsival – jobban mondva babakocsivá alakítható gyermek szállító kerékpár utánfutóval – vitte a két gyerkőcöt, hogy ha Kölyköcske megunja a sétát, ne legyen lehetetlen küldetés a haza jutás. Az étteremben kikászálódott a babakocsiból s egy ideig türelmesen várt. Majd már nem tudott várni (hiszen ez az auti gyerkőcöknek, főleg az ADHD-soknak, de általánosságban véve a 4 éveseknek nem erőssége). Valamivel fel kellett hívni a figyelmet magára…, így a babakocsit teljes erőből nekitolta a pultnak s a tálcán lévő tésztás ételt kreatívan tálalta a Kicsi ruhájára.

Nem volt mérges, nem kiabált – folytatta a visszaemlékezést – a tulajdonosnő, miközben már magától csomagolta Férjecske kedvencét. Csak elmagyarázta, hogy nem szabad ilyet csinálni, letisztította Kicsiről a tésztát s kért egy új adagot. Nagyon jó apa! -erősítette meg még egyszer. Igen tudom, jó apa és csodálatos férj. Ő az egyetlen, mondta tovább a tulajdonosnő, míg fizettem. Tudod sok ember megfordul nálunk, sok mindent látok, de eddig ő az egyetlen jó apa.

Meghatott ez a kedves, gondoskodó hozzáállás. Hetente 1x találkozik velünk kb 5 percre, mégis szívén viseli sorsunk. Mi több, a jóság szemüvegén át élte meg ezt a történetet. Nem a ‘rossz’ gyereket látta Kölyköcskébe, hanem a jó apát a férjembe és ez nagyon sokat jelent! Pedig Kölyköcske nem túl okos, de annál kreatívabb figyelemfelhívási akciója neki plusz munkába került, de nem zavarta. Sőt, a ‘csere’ tésztát ajándékba adta. Semmi csúnya nézés, se megszégyenítő beszólogatás… csak tiszta, szívből jövő jó szándék! Ami nem sok plusz energiába kerül, de hihetetlen sokat számít. Pedig ő nem is tudja, hogy Kölyköcske autizmussal él. És ha lett volna abban a pillanatban más az eszköztárában, akkor abból választhatott volna valami kevésbé emlékezetes figyelemfelhívó módszert is. De nem volt…

Jó érzés volt az általam ismert történetet végighallgatni egy idegen szemszögéből. És elmondhatatlanul pozitív érzés volt, hogy vette a fáradtságot, hogy ezt elmesélje nekem. Hogy megdicsérje a férjem. Mert akár tetszik, akár nem, a dicséret felnőtt korban is szárnyakat ad, ebből nem lehet kinőni.